Portré

„Valamikor a 90-es évek végén egy testvérpár, két fiatal, vidéki suhanc – Zoltán és Péter - édesanyjukat követve, mertek nagyot álmodni. Annak reményében, hogy a hazai lakástextilpiacon minőséget képviselve, a legnagyobb márkákat hozva új utat kövessenek… 

Somogyi Krisztina beszélgetett Haász Ferenc világítástervezővel, a Fény Mestere pályázat szakmai zsűritagjával.

Marcel Wanders, a világ élvonalbeli holland tervezője, akinek már mintegy 1900 különböző munkája látható, használható a világon, Budapesten járt, és elárulta, olyannyira izgalmasnak tartja fővárosunkat, hogy szeretne itt is új projekteken dolgozni.

Ionna Vautrin szerethető tárgyakat tervez, amelyek játékosságot és vidámságot visznek mindennapi életünkbe. A francia designer a Design Héten tartott előadása után osztotta meg velünk gondolatait.

Sikeres lakberendező, designerként szerzett ismertséget majd különleges ételreceptjei, a zsidó konyha, cukrászat étvágygerjesztő képei járták be az internetet, most megrendítő erejű első regénye után, októberben jelenik meg második kötete, és immár a harmadik regényén dolgozik.

Összetett vonalak, lágy formák, szebbnél szebb bőrök, kifinomult kompozíciója a REKAVAGO, ahol a cipő nem pusztán használati tárgy, hanem kifinomult eszköz. 

Kevés műsor él meg 5 évig a hazai médiapiacon, a Tűsarok ilyen. Mostanra már végérvényesen összefonódott Orosz Barbara nevével, aki producere, főszerkesztője, műsorvezetője és produkciós cégének vezetője egyszemélyben.

Számos fesztivált és zenei rendezvény sorozatot hozott létre, új zenekara a GENEAMUS ENSEMBLE letűnt idők és a mai kor zenei hangzásvilágával kísérletezik, ám úgy tűnik neve mindörökre a tekerőlant életre keltésével fonódott össze.

 

Lacfi András 2013-ban álmodott egy nagyot, amikor megalapította cégét, és kiszuperált flipperek bútorrá alakításával kezdett el foglalkozni barátja, Balogh Ernő volt-orgonakészítő mester közreműködésével. Interjú az ALTAR Furniture alapítójával.

Idestova hetedik éve áll az ország legnagyobb prózai színházának élén, bátor kísérletező művészként tartja számon a szakma, amelyet áprilisi premierjével, témaválasztásában és a színpad látványvilágának lüktetésével csak tovább erősített. 

Oldalak

Képes adatbázis ajánló

Újpest Felszíni Víztisztítómű hasznosítási ötletpályázat

Újpest Felszíni Víztisztítómű hasznosítási ötletpályázat

Forrás: 
SCHÜLLER TSA Építésziroda Kft