"Azt csinálhatom, amit szeretek" - Nanushkával beszélgettünk

Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István

Sándor Szandrával, a Nanushka márka alapítójával és vezető tervezőjével beszélgettünk a sikerről, inspirációról és a jövőbeni terveiről.

Sándor Szandra, a Nanushka vezető tervezője

A sikereidnek mennyire volt ugródeszkája az, hogy külföldön tanultál?

Nagy hatással volt rám is és arra is, hogy hogyan viszonyulok az üzlethez. Ami még sokat hozzátett a sikeremhez az az édesanyám és az ő hozzáállása. Ő elsősorban kereskedő volt, nem tervező: gyerekruhákkal foglalkozott. Ebben nőttem fel és láttam, hogy ő hogyan működik. Tőle is sok mindent tanultam. London nem is annyira a gyakorlati képzés miatt volt fontos, hanem bátorságot adott. Megtapasztaltam, hogy a márkák hogyan vannak jelen a piacon, az egész üzleti modellt testközelből láthattam. Fontos tapasztalat volt még, hogy láthattam azt a folyamatot, hogy hogyan lesz egy tervből ruha.

Felmerült benned, hogy egy kinti márkánál dolgozz eleinte?

Nem. Persze sokan tanácsolták, de érzelmi okokból mindenképpen haza szerettem volna jönni. Hosszútávon nem láttam magam Londonban, hidegnek éreztem, nem éreztem magam otthon benne. Honvágyam is volt, hiányzott a családom, a barátaim. Nem is volt kérdés, hogy hazajöjjek-e. Annyira nagy volt a lendületem a diplomakollekcióm kapcsán, hogy fel sem merült bennem, hogy meg tudom-e csinálni itthonról a márkát. Mindenképp a sajátomat akartam felépíteni.

Mi volt a diplomamunkád?

Négy alapmotívumot dolgoztam ki, amelyek egyébként a mai napig érvényesek a márkára, ezek lettek a Nanushka bázisai, amelyekhez minden kollekció tervezésénél visszatérünk. Ez a négy alappillér a kényelem, a funkció, a játékosság és a tradíció. Ezek ötvözése és harmóniába rendezése képzi a Nanushka-értékrendszer alapját.

Nagyon stabil alapelemeket építettél ki a márkához.

Igen, és ez ahhoz is kapcsolódik, hogy milyen a vásárlónk. A Nanushka nő szereti az aktualitásokat, fontos neki, hogy reszponzív legyen a világra, akár az öltözködésén keresztül is. Ugyanakkor fontos neki a kényelem. A trendiség kedvéért nem feltétlenül áldozza fel a praktikumot és a kényelmet. A játékosság pedig a Nanushka-nőnek a gyermeki oldalát jelképezi.

Honnan jön a márka neve, a Nanushka? Van köze ehhez a gyermeki léthez?

Igen, ez benne lehet, ugyanis ez az én gyerekkori becenevem. Jól fejezi ki a márkához kapcsolódó játékosságot, hogy ezt a nevet adtam neki. Hiszek abban, hogy egy nőnek sok oldala és szerepe van. A gyermeki éberség az egyik.

14.look_.jpg - Fotó: Lábady István

És a tradíció mint alapelem honnan ered?

A tradíció onnan ered, hogy mindig is szerettem az etnikus referenciákat, gyökereket, mintákat. Nagyon érdekelnek a természeti népek kultúrái és egyébként sok kollekciónak volt már ilyen inspirációs háttere. Ezt mindig ötvözzük egy modern nézőponttal, de sok eleme a nomád népi kultúrának nagyon jól integrálható a mai divatba.

A mesevilág is benne van?

Inkább úgy mondanám, hogy egy mögöttes mély tartalom van mindig a kollekciókban. A mese egy nagyon erős eszköz, amely szimbólumokban kommunikál, amiket én mindig is jól értettem és szerettem.

Ezek a szimbólumok egyféle életigazságot jelentenek?

Igen, de ez nem feltétlenül egy tudatos dolog. A ruhákon vagy a printeken nem direkt módon jelennek meg a szimbólumok, hanem egy sokkal finomabb formában, ami lehet például az anyaghasználat vagy a szimbólum egy részletének kiragadása.

Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István

Neked mit jelent a siker? Azt már látom, hogy számodra ez nem feltétlenül számokban mérhető. Jól érzem, hogy több annál?

Számomra már önmagában sikert jelent, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Fontos még a visszacsatolás, ha látom, hogy van létjogosultsága annak, amit csinálok. Nem az a célom, hogy minél több emberhez szóljak, hanem, hogy lássam, hogy létezik az a réteg, akiket meg tudok szólítani a ruháimon keresztül a világban. Ha nekik is tudok a munkámmal élményt adni, az számomra siker.

A világban, külföldön kiket tudsz a leginkább megszólítani a márkáddal?

A Benelux és a Skandináv piac nagyon erős nálunk. Ott nem szorul magyarázatra a Nanushka stílus. Az olasz piacon már nehezebb dolgunk van, hiszen ők egy egészen másfajta, részletgazdagabb öltözködési stílust kedvelnek.

És Németország?

A németek a saját tervezőiket szeretik a legjobban. Berlint leszámítva nekünk az sem egy könnyű terep.

Meg lehet azt határozni, hogy egy kollekcióba hány féle ruhát tesztek be?

Igen. Egy ideig csak érzésre ment, de aztán nagyon komoly méréseket, kimutatásokat kezdtünk el készíteni az alapján, hogy mely darabok voltak a legnépszerűbbek. Analízist készítünk, hogy a bestsellerek miért keltek el olyan jól, mik a kollekciók erősségei, gyengeségei. Figyeljük a piac visszajelzéseit.

Gondolom ez már annak köszönhető, hogy felfutott a márka és világszinten jól működik.

Azt még nem merném kijelenteni, hogy már világszerte ismert a márka, de ez a célunk és úgy gondolom, jó úton vagyunk.

Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István

És mik a tervek? Szeretnél több üzletet nyitni?

Az öt éves tervünkben benne van két külföldi üzlet nyitása is. De amire most a legnagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni, az a branding, marketing és a PR. Komolyabb online fejlesztést is tervezünk, és gyártási területen is lesz hatékonysági fejlesztés.

Milyen más márkákat szeretsz?

Nagyon szeretek vásárolni, más márkák darabjait is szívesen viselem. Szeretem például az Acne-t, az Isabel Marant-t, vintage darabokat, de azért nagyrészt a saját ruháimat hordom.

A mostani kollekciódnak mi volt az inspirációja?

A 2016-os tavasz/nyári kollekciónak a hopi indiánok kultúrája adta az inspirációs alapot, ezen kívül az alapmotívuma egy labirintus. A kiindulási pont egy bölcsesség volt, amely szerint az útvesztő lényege, hogy megtaláld a középpontját. Ennek az az üzenete, hogy az önismeret legfontosabb lépése, hogy megtaláld saját magad középpontját. Minden kollekcióhoz tartozik egy kis karkötő is, a mostaninak a mintája egy labirintust idéz. Az indián kultúra nagyon színes és gazdag mintavilágú, de én Nanushka-szűrőn keresztül nem egy hasonlóan dús szín-és mintavilágú kollekciót hoztam ki belőle, hanem a kultúra egyes jegyei csak nagyon finoman vannak jelen, mint a labirintus, vagy egy-két anyagunk kézi szövési technológiája.

Mennyire követed a nemzetközi trendeket? Néha felfedezni a kollekcióidban egy-két elemét. Ez mennyire tudatos?

Bizonyos trendek egyszerűen benne vannak a levegőben, mert a divat egy lenyomata a társadalmunkban zajló történéseknek, hangulatoknak. Persze vannak tudatosan kialakított, tudományosan létrehozott trendek is, de én azt vallom, hogy ha valamivel nem tudok azonosulni, akkor azt nem csinálom meg, ez nálam aranyszabály.

Ettől vagy te Nanushka.

Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István
Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István
Nanushka SS2016 - Fotó: Lábady István

 

Leírhatatlanul mesés volt Náray Tamás tavasz-nyár 2016 kollekciójának, a Rose de Maquillage-nak a bemutatója, amely már a tavasz illatát, színeit idézte. Összefoglaló Náray Tamás rajzaival.

Metcalf Éva munkái egyszerűen magával ragadóak, az anya-lánya szettek sugároznak a gondoskodástól. Egyszerű,  kifinomult, divatos és kényelmes viselet mindkét lánynak, melyek itthon is elérhetőek.

Nora Sarman legújabb, 2017-es tavasz/nyári kollekciója Aphroditének, a nőiesség ősi istennőjének madarát idézi. A ruhákon finoman megjelenő madártoll és galamb motívumok, valamint a fehérneműk által inspirált gyönyörű csipkerészletek teszik igazán különlegessé az álomba illő ruhakölteményeket.

Egy újabb tavaszi szezon indult el és újabb mesés divattrendeket hozott. De vajon melyek a szezon legjobb trendjei a kifutón látott kollekciók alapján? Jurik Fanni, a Mod'Art International Hungary divatiskola tervező diákja megmutatja.

Képes adatbázis ajánló

Estélyi ruha kollekció

Estélyi ruha kollekció

Forrás: 
Daalarna