Elysian – a megvalósult kislánykori álom

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Ajkai Dávid

Az Elysian hazai divatmárka mára már 4 esztendős, ám a tudatos és következetes tervező, Bódis Boglárka még mindig úgy fogalmaz: „az út elején tartok.” Első kollekciójukat 2012 őszén mutatták be, azóta folyamatosan nagy kihívásoknak, feladatoknak tettek eleget - s tesznek még a mai napig is töretlenül.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Ajkai Dávid

  

Merre tart az Elysian márka? Mik a főbb tervek, irányvonalak?

Mindenképpen a tudatos márkaépítés van szem előtt. Hű maradok eredeti tervemhez és elképzelésemhez, mely arról szól, hogy először egy stabil, hazai bázist szeretnénk kialakítani, folyamatosan figyelve és reagálva arra, hogy milyen itthon a ruháim fogadtatása – és csak ezt követően nyitunk kifelé, a külföldi piac irányába. Mostanában már kezdem azt érezni, hogy ennek lassan eljön az ideje, hogy más irányba, külföld felé is nyissunk. Most már keresem is ezekhez a megfelelő utat, a nyitás lehetőségeit…

Hogyan kezdődött a történet? Ha jól tudom, közgazdászként végeztél… hogyan kerültél mégis a divat világába?

A divat világa mindig is közel állt hozzám, már egészen kislány korom óta terveztem és rajzoltam ruhákat. Felnőtt koromban pedig már magamnak terveztem a ruháimat, és több pozitív visszajelzést is kaptam. 30 éves korom körül jött el az a pont az életemben, egy gyors és merész elhatározás, hogy megvalósítsam a gyerekkori álmomat. Így visszaültem az iskolapadba, és a KREA-n diplomáztam 2013-ban.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Ajkai Dávid

Ruháid jól láthatóan a feminin, nőies vonalat képviselik. Kik a fő célcsoportod, milyen típusú nőknek tervezel?

Életkoromból is adódik, hogy inkább a felnőtt, dolgozó, hozzám hasonló nőknek tervezek. Értem ezalatt, hogy komoly, dolgozó – mindenképpen 25 év feletti, tudatos nők, akik közül sokan olykor vezető beosztásban dolgoznak, férfias szerepekbe kényszerülve… ám ennek ellenére nagyon fontos számukra, hogy megőrizzék nőiességüket. Vagyis azok, akik minden körülmények között megmaradnak, és meg is szeretnének maradni igazi Nőnek.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Ajkai Dávid

Honnan meríted az ihletet, az ötleteket a tervezéshez – vagyis miből inspirálódsz?

Nálam az inspiráció legtöbbször valamilyen élményből adódik. Sokat utazom, és utazás közben szeretem figyelni az embereket, a helyi kultúrákat, s ezek apró részleteit mintegy mozaikszerűen összeillesztem – s ezekből nyerek a legtöbbször ihletet.

Ezen kívül pedig az irodalom is erősen hat rám, és a régi idők Haute Couture mesterei úgyszintén. Egyik legfontosabb példaképem Christóbal Balenciaga, aki csodálatos építészeti formákat tudott megjeleníteni a ruhái vonalai által – ez számomra rendkívül lenyűgöző és inspiráló is egyben.

Anyagok, színek, minták, felületek. Melyek a kedvenceid, miket részesítesz előnyben a tervezés során?

Anyagok tekintetében egyértelműen a minőségi anyagokban hiszek. Egyszerűen szerelmese vagyok a finom, minőségi textíliáknak, mint pl. a kasmír, a különféle gyapjúszövetek, vagy a selymek különböző fajtái.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Mihály Zoltán

Minták terén a printek helyett inkább a textúrákkal és felületekkel szoktam játszani. Szeretek saját mintákat kikísérletezni, például bőrön, egyedi rajzolatokat… és nagyon szeretem a hajtásokat, rakásokat, a pliszírozást.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Mihály Zoltán

Színek tekintetében a visszafogottságra törekszem. Törtfehér, halvány pasztellszínek, nude, púder, bézs – és az örök klasszikus fekete. A visszafogott színvilágban egy-egy erőteljesebb árnyalat azonban mindig megjelenik, ilyen volt az idei tavaszi/nyári kollekcióban például a sárfánysárga…

Az őszi/téli kollekciód színeiben miket köszönthetünk majd?

Finom és az évszakra jellemző színek, mint pasztellszürke, bézs, mogyoróbarna és mellé egy erőteljesebb színfolt lesz a kobaltkék…

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Mihály Zoltán

Van-e bármi érdekesség, izgalmas terv, amit szeretnél még megosztani velünk, az olvasókkal? Lehet-e már tudni valamit a jövő év tavaszi/nyári kollekcióid terveiről?

Most már a 2017-es tavaszi/nyári kollekciónkon dolgozom, melyhez kapcsolódik egy kis érdekesség is. Éppen 5 évvel ezelőtt nyertem meg a Triumph márka által meghirdetett nemzetközi tervezői versenyt, a Triumph Inspiration Award-ot. A pályamunkám  a Les Fleurs du Mal – azaz a „Romlás Virágai” nevet kapta, utalva az irodalmi inspirációra, Baudelaire költeményeire.  Az ott használt technikát szeretném most – egyfajta visszaemlékezésként – visszahozni a jövő tavaszi kollekcióval is, melynek éppen ezért ugyanezt a nevet adtam.

ELYSIAN – a nőies és tudatos, hazai divatmárka (Tervező: Bódis Boglárka) - Fotó: Triumph Inspiration Award – 2011 Berlin

Bogi tehát azt vallja, lépésről lépésre szeret haladni, s noha van növekedés a márkában, de túlságosan nagyban álmodni mégsem szeretne. A ruhák árfekvését is tudatosan kettéválasztotta, hiszen két külön kategóriát képviselnek a méretre készülő darabok, és a szériázható konfekciódarabok egymáshoz képest.

Hol kaphatóak a ruháid, hol és hogyan lehet megtalálni Benneteket, a finom és nőies Elysian márkát?

Abból adódóan, amit a márka képvisel – fontos volt számunkra, - a régimódi hagyományokhoz mérten a szalon jelleg megtartása, s ehhez elsősorban a showroomban történő értékesítés illett bele.  Időnként pop-up store formában Budapesten is megjelenünk, azonban nem ritka, hogy külföldön is lehet már látni bennünket.

Szeretném, ha a nők a ruháim által is megélhetnék a nőiességüket – akárhol, akármilyen szerepben is élik életüket. Ez az Elysian márka legfőbb hitvallása.

Leírhatatlanul mesés volt Náray Tamás tavasz-nyár 2016 kollekciójának, a Rose de Maquillage-nak a bemutatója, amely már a tavasz illatát, színeit idézte. Összefoglaló Náray Tamás rajzaival.

Metcalf Éva munkái egyszerűen magával ragadóak, az anya-lánya szettek sugároznak a gondoskodástól. Egyszerű,  kifinomult, divatos és kényelmes viselet mindkét lánynak, melyek itthon is elérhetőek.

Nora Sarman legújabb, 2017-es tavasz/nyári kollekciója Aphroditének, a nőiesség ősi istennőjének madarát idézi. A ruhákon finoman megjelenő madártoll és galamb motívumok, valamint a fehérneműk által inspirált gyönyörű csipkerészletek teszik igazán különlegessé az álomba illő ruhakölteményeket.

Egy újabb tavaszi szezon indult el és újabb mesés divattrendeket hozott. De vajon melyek a szezon legjobb trendjei a kifutón látott kollekciók alapján? Jurik Fanni, a Mod'Art International Hungary divatiskola tervező diákja megmutatja.

Képes adatbázis ajánló

Fashion Week Budapest Tavasz/Nyár 2014

Fashion Week Budapest Tavasz/Nyár 2014

Forrás: 
Toni and Guy