Modern, családias otthon

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A kedves, négytagú családdal könnyű volt az együttműködés, hiszen szinte teljesen szabad kezet adtak Juditnak, illetve a DD Interior Belsőépítészeti Stúdiónak. Judit szerint igen nagy szerencse is ez egy lakberendező illetve belsőépítész számára, aki úgy véli, hogy igazán harmonikus látvány akkor tud megvalósulni, ha a megbízók szabad kezet biztosítanak: elfogadják a terveket, illetve a hozzá kapcsolódó érveket és indoklásokat – amire persze nincs is mindig szükség.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Szerencsére itt nagyon gördülékenyen ment minden, és mindössze elegendő volt néhány szó, szín vagy minta elképzelés – például a gyerekszobákhoz – hogy az egyedi és személyre szabott, harmonikus otthon megvalósulhasson.

Mi volt az alapvető kérés, koncepció mégis, amiből kiindulhattatok?

A középkorú házaspár és két gyermeke számára egy élhető, családias, ugyanakkor modernsége mellett mégis finom, harmonikus tereket megvalósítani. Nem szerettem volna ugyanis - az alapvetően minimál - stílusban túlzottan elmerülni, túl szögletes dolgokat belevinni az enteriőrbe, mert akkor az már a high-tech határát súrolta volna, így kicsit melegebbé tettük számukra a minimált.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Milyen stílusok, szellemiség hatja át leginkább a tereket, az enteriőrt?

Ehhez az art deco stílus alapvető elemeit használtam fel, melyek stilizáltan ugyan, de több helyütt is visszaköszönnek a terekben. Már rögtön láthatjuk ezt az előtérben: a gardróbrész mellett egy csinos és nőies vonalvezetésű kis padot helyeztünk el, mely szintén az art deco stílusjegyeit jeleníti meg. Különlegességét pedig még inkább fokozza a fölé helyezett tükör.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Illetve az art deco hatásokat erősíti még a lakáson végigvonuló elliptikus motívum, de a nappali gömb lámpái is kicsit stilizáltan ugyan, de ezt tükrözik. A meleg barnás, bronzos árnyalatok, a sok bársony és tükröződő felületek nőiesebb, feminin jellege – melyek a bár színeiben és anyagában, valamint a falfülkékben is megjelennek – kellemesen törik meg a minimál szögletességét.

Mennyire voltak adottak mindehhez a lehetőségek?

Az alaprajz már önmagába véve nagyon behatárolta a lehetőségeket, hiszen a ház maga lapostetős. A modern szögletes alapstílushoz igazodtak a belső terek is természetesen: nagyméretű, földtől falig érő nyílászárók és egy modern, különleges látványlépcső helyezkedik el az előtérben…

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A házba belépve, közvetlenül a közösségi terek négyes egységét érjük el: a konyha, a bár, az étkező és a nappali találhatók meg itt. A konyha szekciónak egy falfülkében adtunk otthont, és vele párhuzamosan kapott helyett a bár és a borhűtő.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Ez az alsó szint lett a modernebb, nyitottabb rész – a fölső szint ehhez képest egy hagyományosabb elrendezést mutat. Ugyanakkor nagyon ügyeltünk a nemcsak szellős, hanem stílusos, kifejezetten elegáns megjelenítésre is.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A fürdőszobában például – noha méretét tekintve teljesen átlagos – mégis sikerült oly módon optimalizálni az alapvető funkciókat, hogy megmaradjon a tágas tér érzete. Itt is a meleg barnák és bronzos árnyalatok szépen lágyítják a szürkék és a fémes anyagok hidegségét, ezáltal harmonikusabb lett az összkép. A design tükör és a kristálycsillár, valamint az extra mozaikburkolat – mely a fő arculatát adja meg a helyiségnek – exkluzív, és nagyon elegáns hatást kelt.  

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Belsőépítészként milyen egyedi ötleteid kerültek kivitelezésre már akár utólag is, amellyel a belső tereket egy kicsit átszabtátok?

A tárolást – az épület lapos tetejénél fogva – ügyesen és szinte láthatatlanul kellett megoldani úgy, hogy a szellős, tágas összhatás megmaradjon az enteriőrben, miközben mégis minden ruhának, tárgynak, bútornak helyet adjunk. A lépcső alatti rész teljes mértékben beépítésre került:

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A ruha – és cipőtárolásra alkalmas gardrób mellett még egy praktikus kis dolgozósarok is helyet kapott - mely, ha úgy akarják a háziak - könnyedén eltakarható az ajtók becsukásával. Illetve egy nagyobb, beépített szekrény számára úgy találtunk helyet, hogy a kislányszobából leválasztottunk egy sávot.

Így gyönyörűek és tágasak maradtak a gyerekszobák, és nagyon egyediek is. Milyen instrukciót kaptál hozzá, hogy valóban a két gyerek személyiségére legyenek formálva ezek a terek?

A kislány szobához két alapvető kérés érkezett a háziaktól, és a többit rám bízták. A lényeg volt a mályva szín és a lovak. Így lett személyes, és a kislány szívéhez közel álló. 

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: Doró Judit - DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A médiafal is szépen ékelődik be a tárolásra alkalmas egységekbe. A tanulósarok sem lett unalmas, a szoba extravaganciáját éppen az egyedi íróasztal adja meg.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A már kamaszodó fiú pedig pedig bolygókat szeretett volna látni saját kis birodalmának falain.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Illetve az ő esetében már igény merült fel egy olyan pihenő-vendégsarokra is, ahol a gyakorta látogatóba érkező barátokat is kényelmes férőhellyel kínálhatja.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió
Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

A kislány szobájánál pedig a gardobszekrény alakult át egyfajta design elemmé, mintha két kar ölelné körül a szobát. A lovak lendületessége megragadja a fantáziát, melyhez a harmonikus mályva szín mégis ad egyfajta lecsendesedést, finomságot.

Mire hívnád még fel a figyelmet, amitől ilyen szép, harmonikus lett az összkép?

Az enteriőrben alkalmazott design elemek mellett nagy hangsúlyt fektettünk az egymástól különböző, ám mégis harmonikusan összeillő anyagokra, és mindehhez a megfelelő hangulatvilágításra – ez pedig természetesen minden, gondosan összhangba hozott helyiségre érvényes.

Modern és családias otthon, minimál és Art Deco stílusjegyekkel – Dóró Judit belsőépítész-lakberendező munkája - Fotó: DD Interior Belsőépítészeti Stúdió

Ily módon egy egységes hangulatú, harmonikus, személyre szabott fiatalos otthon jött létre, ahová a nap végén jól esik hazatérni minden egyes családtag számára. 

Pascal Rita enteriőrtervezővel és lakásvásárlási tanácsadóval beszélgettünk annak az egy évvel ezelőtt átadott munkájának kapcsán, ahol megrendelője egy külföldi turistáknak kiadásra szánt ingatlan felújítására kérte fel.

A design értelme nem csupán az esztétikus kinézetben rejlik, hanem a praktikumban is. Az alábbi három használati tárgy ötlete más-más országban született meg és különböző funkciókat szolgálnak, közös azonban bennük a „design gondolkodás”, amely egyesíti az ízléses kinézetet és a használhatóságot.

Cathrine Remizov terveit dícsérik a kellemes, élhető terek, mely nem kis kihívás még egy kreatív, ügyes tervezőnek sem: a garzonlakás ugyanis alig több, mint 20 négyzetméter…

A neves olasz építésztervező, Massimo Iosa Ghini a fenntarthatóság, az esztétikum és a költségtakarékosság jegyében tevezte meg saját otthonát és tervezőirodáját.

Képes adatbázis ajánló

Garibaldi u., Budapest

Garibaldi u., Budapest

Forrás: 
Rio Lámpastúdió Kft.