Édes napok 2015

Szerző: 
2015.09.12.
Édes Napok 2015

Szeptember 18. és 20. között immár ötödik alkalommal élvezhetjük Magyarország legnagyobb édességfesztiválját a Budai Várban.

Az Édes napok az édesség-piac legszínvonalasabb magyar szakmai seregszemléje, amely mára Európában is jegyzett a legnagyobb hasonló témájú rendezvények között.

Édes Napok 2014 - Fotó: Kollarik Ágnes

Idén is több mint száz kizárólag tematikus kiállító, gyártó, kereskedő és cukrász mutatja be újdonságait, legínycsiklandóbb, magas minőségű termékeit, vagy válogatott világmárkák kedvelt csokoládéit. A kiállítók ismét rengeteg színes programmal várják az édesszájú közönséget. Lesz például Cake Pop mártás-díszítés, pucér bonbonkóstolás, de megtudhatjuk azt is, mennyit nyom csokoládé tenyerünk, amit a legfinomabb belga csokoládéból készítenek el nekünk a helyszínen.

Édes Napok 2014 - Fotó: Kollarik Ágnes

A színpadon is érdekesebbnél érdekesebb programokkal várják a kilátogatókat a szervezők az év legédesebb hétvégéjén. A sok érdekes sütő-főző show mellett lesz például Cseh Tamás emlékkoncert, de láthatunk Capoeira-bemutatót is.

Édes Napok 2014 - Fotó: Kollarik Ágnes

 

Ezen a hétvégén szombaton, 2017. június 24-én  kerül megrendezésre a második DiP Design Passage vásár, melynek a belváros szívében található Gödör Klub ad otthont.
 A DiP Design Passage egy barátságos kézműves-iparművész vásár, ahol színes kínálatban találhatóak meg  fiatal magyar tervezők és alkotóművészek munkái egyaránt.

Október 6. és 15. között ismét megrendezésre kerül a Design Hét Budapest, melynek középpontjában 2017-ben a pályakezdés, a kis- és középvállalkozások állnak. Díszvendég országként a Dán Királyságot köszönti a fesztivál.

Budapesten az eddigiektől gyökeresen eltérő, új lakóformát és az ezzel együtt járó, a szárazfölditől eltérő vízi életmódot álmodott meg Vági Oszkár és Cserháti Csinszka. 

Sóskúton, az erdő és mező találkozásánál, rengeteg levendula és egy kecskefarm közelében épült fel a természetbe simuló, alacsony energiaveszteségű családi ház.

Képes adatbázis ajánló

London Aquatics, 2005/2011, London

London Aquatics, 2005/2011, London