Távolba nézve - Ciprusz Évával beszélgettünk

Forrás: 
Ciprusz Éva
2014.12.01.
Ciprusz Éva - Fotó: Szabó Zsuzsanna

Szinte tapintható a nyugalom és béke a pilisi Kőhegy közelében található csendes lakásban, ahol a hófehér bútorok tiszta eleganciáját sokszorosára növeli a tágas teraszon beáradó napfény. Ciprusz Éva, a Duna Televízió műsorvezetője otthonában osztotta meg velünk gondolatait életről, sorsról, munkáról, emlékekről, érzésekről, térről és környezetről.

Nagyon letisztult, ugyanakkor otthonosan kényelmes a lakás ahol éltek.

Ez az a lakás, amely igazán az én ízlésemet tükrözi, néhány éve költöztünk ide három lányommal egy szép családi házból. Itt már nincs szükségem színekre, és csak azokat a kiegészítőket, dísztárgyakat őriztem meg, amelyekhez valamilyen emlék fűz.

Fontosak számodra a kötődések, a gyökerek?

A gyermekkoromat Somorján töltöttem, ez egy színmagyar kisváros Pozsony és Dunaszerdahely között. A hálószobámban, az ágyammal szemközti falon van egy kép, amely Somorja templomtornyából készült, és a száz évvel ezelőtti városképet mutatja. Minden reggel arra ébredek, hogy ezt a képet nézem, és minden este ennek a képnek a látványával alszom el. Mert nemcsak nézem, hanem látom is a képet, gondolatokat, emlékeket, érzéseket ébreszt bennem.

A szülőváros, Somorja - Fotó: Baranyi Ágnes

Mennyire meghatározó a szülővárosod, a gyermekkori környezet hatása, amikor lakóhelyet választasz?

Én 23 éve élek Magyarországon, abból 16 évet Békásmegyer illetve Pomáz környékén töltöttem. Ez a második otthonom, mégis elképesztően erősek a gyökerek, amik hazakötnek. Nem akarom elképzelni az életemet Budapesten, a városközpontban, hogy a gyermekeimmel villamosok között éljek. Somorján a nyolcadik emeleten laktunk a szüleimmel, és az ablakunk a Dunára, a szántóföldekre és az erdőkre nézett. Az étkezőasztalnál ülve figyeltem, ahogy velem egy magasságban úsznak a hajók. Amikor 21 évesen Budapestre költöztem, az első lakásomból Békásmegyeren szintén a Dunát és Szentendrét láttam, élveztem a tér tágasságát, levegősségét. Aztán az első válás után egyedül maradtam a nagy lányommal, és akkor pár évig a Vár alá költöztünk. Nagyon szép hely volt, szerettem a hangulatát, és ott sem kellett közlekedési eszközt használnom, egy hatósugárban volt a lakás, az óvoda és a munkahelyem. Aztán visszajöttünk a 3. kerületbe, Békásmegyer Ófaluban építkeztünk, és ott éltünk 9 évig egy családi házban, amelyet kis hegyek és gyümölcsösök vettek körbe. Most pedig itt Pomázon a Kőhegyre néz a fürdőszobám ablaka. Lélekemelő és megnyugtató, ha a szem messzire ellát.

Ciprusz Éva - Fotó: Szabó Zsuzsanna

Egyaránt fontos számodra a kinti világ tágas tereinek a szabadsága és az otthon, a szűkebb és tágabb élettered meghitt légköre, nyugalma?

A kisvárosi léptéket szeretem, ebben nőttem fel, erre van szükségem.  Nekem az ad biztonságot, ha köszön a postás és a hentes, ha megismernek a szomszédok, persze nem, mint tévés személyiséget, hanem mint egy ismerőst. Valahol olvastam, hogy gyermekeink személyes mozgástere 200 méterre csökkent az elmúlt  10 évben. Kiszállnak az autóból és bemennek az iskolába, majd beszállnak az uszoda előtt az autóba és hazavisszük őket. Hol van itt a személyes szabadság érzése? Én amikor gyerek voltam, kosárlabdáztam és zeneiskolába jártam Somorján, németjuhász kutyám volt, akivel naponta 10-15 kilométert bicikliztem hogy lemozgassam. Nekem összefügg a szabadságérzetem azzal, hogy térre van szükségem. Mivel néha kész versenyfutás az életem, otthon mindig próbálok nyugalmas légkört teremteni.  A mostani lakásnak nem túl nagy az alapterülete, de nem zsúfolt, és mindenkinek megvan a saját kis zuga, ahol lehetősége van az elvonulásra. Ha pedig kinyitjuk az ajtót, akkor van csatlakozás a vidék felé, hiszen csak pár lépés, és a hegyen vagyunk, de ha beülünk az autóba, akkor a város is elérhető közelségbe kerül.

Ciprusz Éva - Fotó: Szabó Zsuzsanna

Budapestre költözésed összefüggött a televíziós pályád indulásával?

Igen, dolgozni jöttem ide. A Duna Televízió megálmodói meghirdettek egy pályázatot, amire a határon túlról több százan jelentkeztünk. Végül tizenegyünket választottak ki, ez volt a karácsonyi ajándék 1992. december 24-én.

Miért pont ezt a szakmát választottad?

Egész életemben nem volt más gondolatom, minthogy tévé bemondó leszek. Olyan természetes volt számomra, mint hogy reggel felkel a nap és este lenyugszik. Amikor nagyobb lettem, nem mertem mondani, hogy mi szeretnék lenni, nehogy kinevessenek.  Az egész életem efelé irányított, szavaló és kiejtési versenyekre jártam, az esküvőkön verseket mondtam, aktívan részt vettem a város kulturális életében. Aztán a szlovák rádió magyar nyelvű adása pályázatot hirdetett, amire negyedéves gimnazistaként jelentkeztem, és érettségi után már a rádióban dolgoztam, mint bemondó.  

Mennyire fontos a megjelenésed, mennyire különbözik magánemberként és televíziós személyiségként?

Épp tegnap készített velem egy tévés divatmagazin interjút, ahol bemutatták a híradóban viselt ruháimat és néhány kedvenc ruhadarabomat itthonról. A fogason lógtak egymás mellett a sárga, piros, zöld munkaruhák, és mellettük négy vagy öt fekete egybe szabott ruha, amiket én szeretek. A 12 éves „a fekete ruha” mellett jól megfért a két hónappal ezelőtt vásárolt „a fekete ruha”.  Ezekben biztonságban érzem magam. Ugyanúgy, ahogy a lakásban, magamon is az egyszerűen szépet szeretem, nincs szükségem csipkére, boára, tollra, fodorra.

Ciprusz Éva - Fotó: Baranyi Ágnes

Most is fehér pulóver és fekete nadrág van rajtad. Hogy viseled a munkádhoz kapcsolódó élénkebb színeket?

Igen, a fekete, a fehér, a tört fehér az én világom, egyébként felzaklatnak a színek. A munka az más, a híradózás egy elég kötött műfaj, és én amúgy is karakteres alkat vagyok, ezért a stylistok azt mondják, hogy kicsit lágyítani, finomítani kell engem. Ezt pedig a színekkel és anyagokkal tudjuk elérni, mintákkal nem, mert a híradóban nincs helye csipkének, virágoknak és mintáknak, inkább az anyagok lágyságával, a színekkel tudunk játszani.

Képek, meghittség, emlékek - Fotó: Baranyi Ágnes

Mennyire érvényesül a saját egyéniséged a képernyőn?

Merek önmagam lenni ott is.  Számomra ez nem szerep, az is én vagyok, aki fegyelmezetten elmondja a híreket. A legjobban azt a pillanatot szeretem, amikor bemegyek a stúdióba, becsukódik az ajtó és elkezdődik a műsor. Ott már nagyjából rajtam múlnak a dolgok, és ez jó érzés.  

Mennyire érzed annak a felelősségét, hogy közszereplőként mintát mutatsz az embereknek?

Én már egy ideje nem másoknak akarok megfelelni, hanem magamnak, és azóta sokkal jobban érzem magam. Mert ez nem önteltséggel párosul, hanem egy intenzív útkereséssel, magamra találással: ki vagyok én, miért vagyok itt, milyen küldetéssel jöttem, ebből mit végeztem el, mennyit kell még elvégezni? Hiszem, hogy nem mintákra, hanem önmagunkra van szükségünk, önmagunk megtalálására, hogy tudjuk a határainkat, de tudjuk a határtalanságunkat is, és ne korlátozzuk le a szeretni tudásunkat. Nálam idősebb nők mondják rám mostanában gyakran, egymástól függetlenül, hogy én is csak egy nagyra nőtt gyerek vagyok. Ez a legnagyobb dicséret, amit nőktől kaptam. Talán meg tudtam őrizni a személyi szabadságomat negyven éven túl, három gyerekkel és két válás után úgy, hogy azt mondják rám: gyerek vagyok.

Emlékeket idéző tárgyak - Fotó: Baranyi Ágnes

Miközben utat mutatsz a három lányodnak…

Igen, a  nagy 18 éves, az ikrek pedig 11 évesek.  Az én felelősségem, hogy minden, amit mondok, vagy teszek, az hogy csapódik vissza a gyerekeimre, milyen lesz a viszonyuk önmagukhoz, a munkájukhoz, a férfiakhoz, a gyerekeikhez, hozzám. Ezért is kell rendben lennem önmagammal. Ha tudom, hogy alapvetően jó vagyok, jól vagyok, akkor bátran jöhet utánam a három lány. Mi anyák, óhatatlanul a gyerekeink mintái vagyunk és ebben áll a legnagyobb felelősségünk.

Képek, meghittség, emlékek - Fotó: Baranyi Ágnes

Hogyan tudsz magadban lenni a munkád és a gyerekek mellett?

Az ember 40 éves koráig nem tudatosan él, hanem ösztönből csinál mindent. Mindig tudtam honnan jövök és merre felé tartok, a belső iránytű működött, de nem nagyon volt idő megállni és elgondolkodni. Egyre inkább szeretek egyedül lenni, sőt elemi szükségem van rá, hogy minden nap egy kicsit magammal legyek, amikor nem szól a rádió, nem szól a zene, kizárhatom a külvilágot. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy csak ülök napközben a kanapémon, vagy olvasok egy könyvet, mert ehhez van kedvem. Sokáig emiatt lelkiismeret furdalásom lett volna, hogy elveszem az időt a gyerekektől, a kötelességektől. Most már megengedem magamnak a lazítást, a feltöltődést. Nem telik el hét, hogy ne zarándokolnék el a közeli Kőhegyre, csak azért, hogy megküzdjek az emelkedővel, majd mikor felértem, megnyugodva lenézzek a gyönyörű tájra, csak azért, mert szeretem az érzést, mert kell nekem. Még nem tudom pontosan mit szeretnék, de azt pontosan tudom, mit nem.

 

Budapesten az eddigiektől gyökeresen eltérő, új lakóformát és az ezzel együtt járó, a szárazfölditől eltérő vízi életmódot álmodott meg Vági Oszkár és Cserháti Csinszka. 

Az organikus építészet fantasztikus példája az amerikai Kendrick Bangs Kellogg építész által tervezett ház Joshua Tree közelében.

 

Az idei évben, 2017-ben az iF Design Award-on kívül a KAZA Concrete TRE háromdimenziós, rendkívül dinamikus, hatszögletű csempecsaládja elnyerte a ' Design Award Winner 2017 Platinum díjat is. Nem is csodáljuk!

Az ipari méretű tömegtermelésre szakosodott, az innovációra és a tervezésre dollármilliókat fordító szemüveggyártó óriásmárkák mellett szinte lehetetlen labdába rúgnia egy mindössze néhány (de annál lelkesebb) főt számláló magyar cégnek.

 

Képes adatbázis ajánló

Prototípus Ágy

Prototípus Ágy

Forrás: 
SCHÜLLER TSA Építésziroda Kft