Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

2017.03.14.
Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Hatányi Márti ékszertervezővel beszélgettünk, aki néhány évvel ezelőtt otthagyta állását, hogy gyermekei mellett olyasminek szentelhesse idejét, amit valóban szívvel-lélekkel képes csinálni. Így született meg a MYART jewels márka.

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el ékszerekkel foglalkozni?

Már kisgyermekként nagyon szerettem kézimunkázni, rajzolni. Kötni például egészen korán megtanultam, már kisiskolásként pulóvereket készítettem magamnak és a barátnőimnek. Mindig foglalkoztatott, hogyan dobjam fel az öltözködésem valami egyedi kiegészítővel, ami csak nekem van.  Kamaszként inkább üzletekben kerestem az ízlésemnek megfelelő ékszereket, akkoriban főként az ezüst vonzott. Mikor megszülettek a gyerekeim, a napközbeni alvásaik alatt sokat kézimunkáztam, kötöttem, patchworköt készítettem. A Meskán találkoztam először peyote technikával készült bogyós ékszerekkel, ami aztán megindította a fantáziám. Internetről tanultam meg a technikát, és elkezdtem saját részre ékszereket fűzni. Sosem egy adott minta alapján fűztem, hanem menet közben válogattam össze a színeket és alakítottam a mintákat. Ez a mai napig így van, nem dolgozom kész sablonok alapján.

Hatányi Márta - MYART jewels

Miután a gyerekek óvodások lettek, a család beleegyezésével úgy döntöttem, hogy eljövök a biztos megélhetést nyújtó munkahelyemről, és ékszerkészítéssel fogok foglalkozni. Amellett, hogy ezzel egy álmom teljesült, a gyerekeknek is sokkal többet tudok adni magamból.  Úgy éreztük, ha azt a főállásomat, karriert folytatnám, amit majd 20 évig építettem, le kellene mondanom az ékszerkészítésről szőtt álmaimról.  Nagy döntés volt, de nem bántam meg, hisz azóta tényleg azzal foglalkozom, amit igazán szeretek.

Miből készülnek az ékszereid?

Gyöngyből készült ékszereimet minőségi japán alapanyagból készítem. Ezek gömbölyded vagy henger alakú, egyenletesen vágott gyöngyök, méretüket tekintve 1,3 vagy 1,8 milliméter nagyságúak. Fajtájuk Miyuki delica vagy kásagyöngy. Az ékszereim fém alkatrészei főként ezüstből vannak. Általában a széles színválasztékból merítek ihletet a díszítéshez, azok segítségével alakítok ki mintákat, de előfordul, hogy fa is keretezi ezeket a gyöngyfűzéseket.

Miért pont a gyöngyöt választottad?

Eredetileg egészen mást tanultam - végzettségem szerint közgazdász és marketing szakember vagyok – pedig mindig érdekelt az ötvös szakma és az egyedi ékszerek készítése.  Olyan megoldásokat igyekeztem találni, amelyhez nem annyira a technikai tudás szükséges, inkább kreativitás és fantázia.  Az ékszereimnél sem a gyöngyfűzést mint technikai megoldást igyekszem hangsúlyozni. A peyote gyöngyfűzés viszonylag alap technika, könnyűszerrel elsajátítottam. Ami engem megfogott az a gyöngyök miniatűrsége, ami lehetővé teszi, hogy akár gömbformákat is be lehessen velük vonni. Kezdetben csak gyönggyel körbefűzött fagolyókat készítettem, de a gyöngyök hatalmas színválasztéka úgy hatott rám, mint képzőművészre a festékek. Úgy érzem, mintha én is rajzolnék vagy festenék a gyöngyökkel.  Egyébként készítettem már színes fonallal is ékszereket, de ezeket még inkább csak magamnak. Szeretek egy stílus mellett mindaddig megmaradni, amíg úgy érzem, tudok vele újat alkotni. A gyöngyök egyelőre bőven megadják nekem erre a lehetőséget.

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Hogyan találod ki a mintákat és a formákat?

A mintákat fűzés közben találom ki. Előfordul, hogy beindítja a fantáziám néhány szín és csak azokkal kezdek el fűzni, de olyan is van, hogy menet közben bővítem a palettát.  Általában valamilyen színharmónia ragad magával. Olyan is van, hogy látok egy ötletes ruhaviseletet és ahhoz illő ékszert próbálok meg elkészíteni. A ruhák többnyire meghatározzák a stílusomat. Szeretem az egyszerű, letisztult stílusú öltözékeket, ezek közül is azokat, amik nem túl hangsúlyosan, vagy nem túl nagy felületen színesek vagy mintásak. Emellett nagyon szürkének érzem magam, ha nem dobom fel az öltözékem valamilyen színes kiegészítővel.

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Egyedi kérésre is szoktál ékszereket készíteni?

Előfordul, hogy készítek megrendelésre ékszert. Amikor konkrétan megbeszélünk egy megfogható mintát és hozzá színeket, azokat könnyen elő tudom állítani. Abban az esetben, ha csak színeket említ a megrendelő és a többit rám bízza, akkor azt érzem, hogy szeretnék a fejébe látni, hogy vajon ő mit képzelt el az adott színekkel. Ilyenkor többnyire begubancolódik a cérna vagy elszakad. Mindaddig döcögős az alkotás, amíg ezt a megfelelni akarást le nem tudom vetkőzni. Egy ilyen megrendeléskor általában 2-3 verziót készítek, hogy a vevő a neki leginkább tetszőt tudja kiválasztani.

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Változott az ékszereid forma- és színvilága a kezdetek óta?

Ahogy említettem eleinte csak bogyós, gömb formájú ékszereket készítettem. Ezek főként nyaklánc medálok, gyűrűk és fülbevalók voltak, bizsu vagy nemesacél alapokkal, kiegészítőkkel.  A fa golyók bevonását, a gömbszerű ékszereket annyira élveztem készíteni, hogy eszembe sem jutott más stílus kipróbálása.

Az idő során a formavilág is színesedett. Elkezdtem fűzni lapos, főként négyzet vagy téglalap alakú formákat is. Ma ezek alkotják nagyrészt a kollekciómat. Több szabadságot érzek az ilyen ékszerekben, mert ezekben az esetekben mind méretben, mind mintában sokkal inkább szárnyalhat a fantáziám. 

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

Az ékszereim többnyire igen színesek, de vannak visszafogott, inkább letisztult színvilágú ékszerek is. Szempont, hogy többféle öltözékhez hordhatóak legyenek. A lapos kollekciók esetében szeretek keretet használni, így számomra egy-egy ékszer egy-egy kép is. Ezek a keretek vagy ezüst vagy rozé gyöngyből fűzöttek, vagy fa, esetleg fa és ezüst kombinációi. Igyekszem az egyedi ékszereimet minél magasabb minőségűre emelni, ezért a gyöngyök mellett ma már többnyire ezüst kiegészítőket és alkatrészeket használok.

Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels
Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels
Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels
Egyedi gyöngyékszerek - MYART jewels

 

Leírhatatlanul mesés volt Náray Tamás tavasz-nyár 2016 kollekciójának, a Rose de Maquillage-nak a bemutatója, amely már a tavasz illatát, színeit idézte. Összefoglaló Náray Tamás rajzaival.

"A gondos tervezéssel és aprólékos kézimunkával létrehozott ékszerek "átlelkesülnek" és saját egyedi és utánozhatatlan személyiségükkel csalogatják magukhoz majdani viselőjüket."

A karácsonyi ajándékokat repülő rénszarvasok húzta szánon hozó Télapó főleg az amerikai filmeknek köszönhetően kerül be egyre inkább a köztudatba. A szarvasok mind cukik, a leghíresebb pedig vezetőjük, a világító piros orrú Rudolf.

Egyre többen választják a hazai ékszertervezőket, hiszen igazán különleges és egyedi darabokra bukkanhat az ember, ha vágyik valami olyan kiegészítőre, ami nem fog százszor szembejönni az utcán.

Képes adatbázis ajánló

Couture One
Forrás: 
Couture One