Újra Ékszerek Éjszakája Budapesten és Pécsett

Sterling Marta Mattsson

A sikeres első év után 2016-ban már egy egész hétvégére a kortárs ékszerművészet fővárosává válik Budapest, hiszen ezúttal a fesztivál november 4-től 6-ig kínál programokat az érdeklődő közönségnek. 

Ékszerek Éjszakája Budapest idén új központi helyszínen, a KÉK-ben (Kortárs Építészeti Központ, Bartók Béla út 10-12.) mutatja be a szervező csapat közös, SIX PACK című kiállítását valamint a  „Közelebb” című ékszerpályázatra beérkezett diák pályamunkák  legjobbjait. 2016. november 4-én 17:00-kor a KÉK-ben megrendezett ünnepélyes díjátadóval indul a 2016-os kiállítássorozat. A központi kiállítást és ezzel a fesztivált, az Ékszerek Éjszakája Budapest 2016 fővédnöke,  Grecsó Krisztián nyitja meg.

Az Ékszerek Éjszakája Budapest szervezőinek célja, hogy a kortárs ékszert, mint műfajt egy szélesebb publikum is megismerje, megszülessen Magyarországon is egy fogékony, hozzáértő és tájékozott közönség, akik értik, magáévá teszik, képesek viselni is ezeket a (mű)tárgyakat és ezzel az ékszerművészet a magyar kulturális és művészeti életben is elfoglalhassa méltó helyét. A szervezők maguk is mind aktív ékszertervező művészek, a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) tagjai.  Egyénileg is számos kiállítást szerveztek már az elmúlt években.

Huber Kinga

A központi kiállításhoz kapcsolódóan, idén is város szerte több mint harminc helyszínen tekinthető meg a mintegy 50 kortárs ékszertervező kiállítása.  A tervezők kiállításaikat különböző programokkal, workshopokkal, szakmai bemutatókkal, performanszokkal, kerekasztal beszélgetésekkel színesítik idén is. Magyarországon az aranyműves szakmának és az ötvösművészetnek komoly hagyományai vannak, jelenleg is több neves intézményben folyik a képzés. Az Ékszerek Éjszakája Budapest fontos eredménye, hogy 2016-ban a tavalyi három bemutatkozó intézményen túl (Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakképző Iskola, Képző és Iparművészeti Szakközépiskola és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola is csatlakozik a fesztiválhoz. Érdekességnek számít majd egy gyűjtői kiállítás is a Három Hét Galériában, mely Spengler Katalin, Horváth Béla és Simonyi István magángyűjteményéből mutatja be magyar tervezők alkotásait.

2016-ban külföldi alkotókkal is találkozhatnak a vendégek.  Az Eventuell Galériában kolumbiai és spanyol meghívott művészek mutatkoznak be a hazai közönségnek, a Sterling Galéria pedig igazi nemzetközi „nagyágyúk” alkotásaiból rendez kiállítást a Váncza Villában, mely a fesztivál egyik legkiemelkedőbb eseményének ígérkezik. Rendhagyó módon idén egy vidéki helyszín is csatlakozik a fesztiválhoz: a pécsi Ezüstláz Galériában helyi művészek alkotásaiból nyílik csoportos kiállítás a program keretén belül.

 

 

Leírhatatlanul mesés volt Náray Tamás tavasz-nyár 2016 kollekciójának, a Rose de Maquillage-nak a bemutatója, amely már a tavasz illatát, színeit idézte. Összefoglaló Náray Tamás rajzaival.

"A gondos tervezéssel és aprólékos kézimunkával létrehozott ékszerek "átlelkesülnek" és saját egyedi és utánozhatatlan személyiségükkel csalogatják magukhoz majdani viselőjüket."

A karácsonyi ajándékokat repülő rénszarvasok húzta szánon hozó Télapó főleg az amerikai filmeknek köszönhetően kerül be egyre inkább a köztudatba. A szarvasok mind cukik, a leghíresebb pedig vezetőjük, a világító piros orrú Rudolf.

Egyre többen választják a hazai ékszertervezőket, hiszen igazán különleges és egyedi darabokra bukkanhat az ember, ha vágyik valami olyan kiegészítőre, ami nem fog százszor szembejönni az utcán.

Képes adatbázis ajánló

Ferencz Vanda - fülbevalók

Ferencz Vanda - fülbevalók