Design lámpák magyar tervezőtől - Adamlamp

Szerző: 
Forrás: 
Adamlamp
2018.01.11.
Adamlamp

Juhász Ádám szakmai érdeklődése a MOME elvégzése után a fénytervezés és a lámpák világa felé fordult, az általa alapította hazai brand pedig mára e speciális terület egyik legizgalmasabb szereplőjévé nőtte ki magát.

Adamlamp

Az otthon lelke a fény. Gyakran nem gondolunk erre az apróságra, noha a legkreatívabban összeállított enteriőrt is agyoncsapja a rosszul megtervezett világítás. A fény ereje, színe, melegsége mind alapvető szempont a belsőépítészeti tervezés során, gyakorlatilag már a kezdetektől – ezentúl pedig, hogy az oly becses fény konkrétan milyen forrásból érkezik, ugyancsak sarkalatos pont!

Adamlamp

Egy izgalmas formavilágú, hangsúlyos lámpa meghatározhatja az egész tér hangulatát, magára vonhatja a tekintetet, strukturálhatja a szoba teljes berendezését, bizonyos értelemben fókuszálhatja a figyelmet. A lámpa tehát a lakberendezés jolly jokere, amellyel viszonylag könnyedén, kedvünk szerint tehetjük dinamikusabbá az otthonunkat. Ezért remek ötlet, ha e jellemzően nem túl nagy, mégis központi szerepben lévő berendezési tárgynak valamilyen ütős darabot választunk.

Adamlamp
Design lámpák magyar tervezőtől - Fotó: Adamlamp

Kifejezetten nagy öröm, hogy ma már a lámpatestek esetében sem szorít bennünket korlátok közé a nagyáruházak tömeggyártott termékeinek szűkre szabott fantáziája: a design szerelmesei bátran otthonuk ékkövévé tehetnek hazai tervezőtől származó, gondos kreatív tervezéssel készült és odaadó kézimunkával összeállított design darabokat is.

Adamlamp

Megkérdeztük Juhász Ádám tervezőt, mi inspirálta arra, hogy ennek a területnek szentelje magát. „Elsősorban valamilyen szeretet a lámpák és a világítás iránt. Másodsorban leginkább a geometria inspirál, és az alkotás folyamata. Egy tárgy, tervezése, fejlesztése, majd megszületése. Mindezek után pedig, ha a használatukkal másoknak is örömet okozok” – vallja.

Adamlamp
Adamlamp

Az Adamlamp hosszú évek óta az egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb képviselője a lakberendezés e speciális szegmensének. Ugyanakkor bár elképesztő kreativitással, jellegzetes formavilágán belül alkot csodásabbnál csodásabb lámpákat Ádám, mindvégig szem előtt tartja a magyar építészeti kultúra adottságait és a hazai igényeket is – ez pedig tagadhatatlanul olyan szempont, amelyet nagyra kell értékelnünk.

Adamlamp

A tervező maga is bevallotta beszélgetésünk során, hogy a magyar piacon az anyagi szempontok rendkívül hangsúlyosan vannak jelen: „A hazai vásárlók szeretnének értéket és minőséget minél kedvezőbb áron. Van arra is példa hogy design termékek töredékébe kerülő hamisítványaival árasztják el a piacot, de kicsit egyedibbet gyártani (vagyis eleve gyártani), külön értéket teremteni itthon kevesen szeretnek. Tisztelet a kivételnek” – teszi hozzá bizakodóan.

Adamlamp
Adamlamp

Ennek megfelelően Ádám igyekszik a termékek áraival amennyire csak lehetséges a hazai vásárlók pénztárcájához igazodni – az egyedi tevezésnek és gyártásnak viszont tagadhatatlanul megvannak a maga extra költségei.

Design lámpák magyar tervezőtől - Fotó: Adamlamp

 

Adamlamp

Az Adamlamp törzsközönségét ugyanakkor nem lehet egyszerűen meghatározni, a tervező szerint a legváltozatosabb emberek érkeznek hozzá, a titok csupán annyi, hogy bele kell szeretni egy-egy darabba. „Úgy fogalmaznám meg, hogy hozzám fordul szinte bárki, akinek valamelyik lámpa megtetszik, és szeretné a környezetébe illeszteni. Aki pontosan azt keresi, amit ezek a tárgyak képviselnek. Nem igazán minimál termékek, hanem inkább aprólékosak, geometrikusan szerkesztettek, sok-sok apró darabból kézzel összeállítva” – magyarázza a tervező.

Design lámpák magyar tervezőtől - Fotó: Adamlamp

Az Adamlamp-darabok leglényegét adja az, hogy nem pusztán forrásai a fénynek, hanem általa „animálódnak”, telnek meg élettel és dinamizmussal, s hangsúlyos geometrikusságuk ellenére sem válnak elidegenítővé, rideggé vagy túlságosan absztrakttá, hanem tökéletesen beváltják a lámpákkal szemben támasztott alapvető elvárásunkat: meghitt melegséggel töltik meg az otthonunkat. Ádámtól megtudtuk azt is, hogy itthon leggyakrabban a Hexa, Ellipse és C. termékeket keresik a vásárlók, ezek jellemzően alapanyaguk fényáteresztő képességének köszönhetően teljesen ideálisak egy nagyobb belső tér, szoba bevilágítására is.

Adamlamp
Design lámpák magyar tervezőtől - Fotó: Adamlamp

A termékfejlesztés pedig folyamatosan járja a világítástechnika új útjait, Ádám jelenleg olyan anyagokkal kísérletezik, mint a bambusz, a juhar, a corten acél, vagy a teljes egészében krómozott felületek. Az Adamlamp jövőjére – jelenleg legalábbis így fest – a végletek dinamikája lesz jellemző: tervben van az első olyan termék gyártása, mely nem összeállított formában kerül új gazdájához, hanem mennyiségileg a megszokottnál sokkal kevesebb darabból áll majd, ezeket viszont a vásárlónak kell összeállítani, továbbá készül már egy nem kevesebb mint 1200 darabot számláló, 2,5 méter hosszú, grandiózus fehér korallhoz hasonlító világítótest is.

Adamlamp

 

Az INT2Architecture polcrendszerbe épített franciaággyal, kihúzható gardróbbal és multifunkciós falakkal rendezte be egy leányzó kis életterét, hellyel, kreativitással és szépséggel fűszerezve.

A budai hegyekben megbúvó első hazai Fachwerk ház tökéletes lehetőséget ad a természet megfigyelésére és a vele való együttélésre. Tulajdonosa még Németországban szeretett bele ebbe a háztípusba és közel 10 év faépítészetben szerzett tapasztalattal építette meg az első ilyen jellegű házat Magyarországon.  

Újabb lakberendezési őrület hódít: megnyílt a Zara Home Budapesten!

Egyre népszerűbb lakberendezési irányzat – főként a fiatalok körében - a LOFT.  Ha hűvösnek érezzük, akkor meleg kiegészítő színekkel könnyen oldhatjuk ridegségét, a különös, olykor nem odaillő tárgyakkal pedig igazán művészies otthont varázsolhatunk.

Industrial loft lakások

 

Képes adatbázis ajánló

SixE szék, USU asztal

SixE szék, USU asztal

Forrás: 
Howe