A Müller Mónika enteriőrök titka

Forrás: 
Müller Mónika Enteriőr
2015.12.13.
Müller Mónika Enteriőr - budai villa - Fotó: Darabos György

Müller Mónika munkái eltérő képet mutatnak, hiszen minden egyes otthont megbízóinak személyiségéhez, stílusához, igényeihez igazít - mégis minden enteriőrön azonnal felismerhetők egyéni stílusjegyei. A lakberendezőt megkérdeztük, mi a titka, mi bújik meg a tervezési folyamat mögött?

A lakberendezési munka megkezdése előtt stewardess voltál, hogyan jött az ötlet, hogy lakásokat, bútorokat tervezz?

Amikor stewardessként dolgoztam 1993-tól 2000-ig, akkor itthon a barna-fehér színvilág, a boltívek és a barna kapcsolók domináltak a lakásokban. A világot járva többször aludtam szállodákban, több napot töltöttem távoli tájakon is, például New Yorkban, Kanadában, Thaiföldön. Először rácsodálkoztam, hogy vannak, akik máshogy laknak, mint mi, és bizony az jobban tetszett nekem, mint amit itthon megszoktunk. Az ötletektől inspirálva először a saját lakásomat terveztem meg, ami olyan jól sikerült, hogy az akkori Otthon magazin meg is jelentette, sőt címlapon hozta!  Hat év repülés után kezdtem új, és főleg szellemi kihívásokra vágyni, ezért jelentkeztem egy lakberendező iskolába.

Hol tanultál és kik voltak a tanáraid?

1998-ban kezdtem a tanulmányaimat, a szakma hőskorában, a Veresegyházi Oktatási Stúdióban. Olyan kiváló szakemberek tanítottak minket, mint Mátrai Péter, Czeglédi-Kovács István és Pajzs Péter. A hangsúly a szakma alapvető törvényeinek megtanításán volt, a divatot, „dizájnt” már később,”menet közben” szedtük magunkra.

Milyen környezetben érzed jól magad?

A rendetlenséget nem bírom, az teljesen megzavar, de a nagyon puritán környezetet sem kedvelem. Szeretem az igényes, kényelmes dolgokat, ha szép tárgyak vesznek körül. Nem vagyok gyűjtögető alkat, de van néhány olyan darabom, amit ha elhelyezek a térben, nem lehet nem észrevenni. Az ügyfeleimet is arra biztatom, hogy dísztárgyaikból, úti és egyéb emlékeikből válogassanak ki néhány összeillő darabot, és csak ezzel a  „válogatással” dekorálják otthonukat. Természetesen az évszaktól és hangulatunktól függően ezeket az összeállításokat váltogathatjuk.

Mik a kedvenc tárgyaid?

Egy saját tervezésű, keleties, fekete lakk-bronz bársony, olvasó kerevet - ettől nem szívesen válnék meg. Szeretem könyvekkel, albumokkal körül venni magam, de alapvetően nem ragaszkodom túl sok mindenhez.

Müller Mónika egyik kedvenc tárgya a saját tervezésű olvasó kerevet - Fotó: Pelbárt Tamás

A bemutatóteremben van egy kínai sárkány, amit eredetileg otthonra vettem, de mivel több időt töltök itt, ezért behoztam ide, hogy itt őrizzen. Sokat utaztam Ázsiában, jól érzem magam Japán letisztult világában, de Indiában, Nepálban is. Szeretem az ezekről a helyekről származó tárgyakat.

Müller Mónika Enteriőr - belvárosi lakás - Fotó: Darabos György

A letisztultság mellett a színeket is nagyon szereted, és használod a munkád során. Ha Rád gondolok, akkor nem egy szürke, fehér, monokróm enteriőr jut az eszembe.

Értékelem az olasz designt és lakberendezést, de sokszor távolságtartónak, és túl fegyelmezettnek érzem a tereiket. Persze mint mindent, a monokróm „művészetét” is lehet magas szinten művelni, ez főleg anyaghasználat kérdése.

Müller Mónika Enteriőr - belvárosi lakás - Fotó: Darabos György

Ezt egyébként Kelly Hoppentől tanultam öt évvel ezelőtt, amikor megajándékoztam magam egy öt napos kurzussal. Rettentően élveztem, pedig teljesen más világ, amiben ő dolgozik, csak letisztult, minden felesleges díszítést nélkülöző dolgokat használ. Mégis lenyűgözött a minőséghez való hozzáállása és a térszervezése, amikben hasonlóan gondolkodunk. Ez is azt bizonyítja, hogy ugyanarra a kérdésre is lehet több fajta jó választ adni, lehet monokróm, lehet színes, csak az fontos, hogy tudatosan és ne véletlenszerűen kerüljenek egymás mellé az anyagok és a formák.

Visszatérve a színekre: a franciák bohém tervezői attitűdje közelebb áll hozzám. Ők valahogy jobban beleviszik a személyiségüket a lakásaikba, ettől változatosabb a végeredmény.

Milyen szempontokat veszel figyelembe a tervezésnél?

Azt mindenki el tudja mondani, hogy miben érzi jól magát. Ránézek a megrendelő ruhájára és az is sokat elárul. Mindig csinálok egy inspirációs kollázst, amivel hangulatot próbálok megragadni, ebben már vannak struktúrák, színek, de sosem enteriőr részletet vagy bútort használok fel. Ez egy jó vezérfonal, később ezekhez rendelem hozzá a textileket, a tapétát, a parkettát – így nem fordul elő (csak nagy ritkán:), hogy elcsábul az ember egy-egy, ugyan akciós,vagy nagyon szép, de oda nem illő darabbal.

Mióta tervezel bútorokat?

Szinte a lakberendezéssel egy időben kezdtem el bútort is tervezni. Mindig egy egyedi, az adott tér építészeti adottságaira is szabott világot próbálok létrehozni az ügyfeleimnek. Először a teret rakom rendbe úgy, hogy az jól működjön, kiszolgálja a használóit, utána öltöztetem fel stílussal. Sokszor nem találok megfelelő készterméket, nehéz kész modulokból berendezni egy-egy szabálytalan teret, így inkább létrehozom a „hiányzó láncszemet”, hogy meg tudjam valósítani azt, amit szeretnék. Leginkább asztalosipari bútorokat alkotok, és szinte mindegyiken felfedezhető valami ázsiai elem, vagy az anyaghasználatban, vagy a vonalvezetésben.

Kiket kedvelsz a külföldi tervezők közül?

A már említett Kelly Hoppen mellett Patrícia Urquiola a másik megfejthetetlen csoda. Ő bármit tervez, abból sikertermék lesz, ehhez óriási tehetség kell. Szándékosan nőket említettem.

Mennyire követed a trendeket, a divatot és mennyire járod inkább a saját utadat?

Amikor elkezdtem ezt a szakmát, még nem jártunk ilyen sok nemzetközi kiállításra, ahol a rengeteg impulzus miatt már szinte nem is hallod a saját tervezői hangodat. Ha visszatekintek, a kezdetekben lehet, hogy nyersebbek voltak a bútoraim, még talán puritánabbak is, de mégis jobban az enyémek. Most próbálok újra kicsit csendet teremteni magam körül és elvonatkoztatni az aktuális trendektől. Ennek ellenére vannak kikerülhetetlen elemek, mint a kecsesebb, hengeres lábú, az ötvenes évekre emlékeztető bútorok,vagy a rózsaarany (rosegold), kalapált felületek - ezek nekem is tetszenek, könnyen beemelhetőek bármilyen térbe.

De például az utcáról összeszedett romkocsmás design nagyon nem tetszik, messze áll az ízlésemtől, mert nem a minőséget képviseli.

Style Center - bemutatóterem és üzlet - Fotó: Darabos György

Csak lakásokat tervezel?

Főleg lakást, de terveztem már borászatot, irodákat és kávézót is.

Milyen terveid vannak?

Az elmúlt 15 év során nagyon sok különleges bútort terveztem, most azon dolgozom, hogy ezeket befotózzam és katalogizáljam. Nagyon nagy munka, de jó visszatekinteni, látni az összes darab közös gyökerét, de egyben a fejlődést is.

Nyaraló - Fotó: Darabos György

 

Cathrine Remizov terveit dícsérik a kellemes, élhető terek, mely nem kis kihívás még egy kreatív, ügyes tervezőnek sem: a garzonlakás ugyanis alig több, mint 20 négyzetméter…

Tágas terek, minőségi anyagok, igényes enteriőrmegoldások. Ki gondolta volna, hogy így is lehet egy panelban?

Szemtelenül friss, fiatalos - mindeközben komoly ízlésről árulkodik a természet színeit és motívumait magán viselő orosz tervezőnő panellakásának konyhája.

Újabb lakberendezési őrület hódít: megnyílt a Zara Home Budapesten!

Képes adatbázis ajánló

Purho asztali tartozékok, 2013

Purho asztali tartozékok, 2013

Forrás: 
Karim Rashid Inc