Becsei Áron – Bexei Watches

2014.02.15.
PRIMUS karóra - Fotó: Becsei Áron

Becsei Áron PRIMUS órája az első magyar karóra, és ő pedig a Független Órakészítők Svájci Akadémiájának első magyar, és egyben legfiatalabb tagja.

Becsei Áron - Fotó: Becsei Áron

Becsei Áron Budapesten született, egy harmadik generációs órás családba. Gyerekkorát időmérők, és órás szerszámok között töltötte, így nem véletlen, hogy nagyapja és édesapja után ő is órákkal kezdett foglalkozni a gimnáziumi évek után. Elvégezve a budapesti órás iskolát, először édesapja műhelyében mélyült el a speciális restaurálások, kihívást jelentő javítások világában. Ahhoz, hogy mérnöki tudását fejlessze, elvégezte a Műszaki Főiskola CAD/CAM szakirányát, ahol diplomamunkáját a Budapesti Mérnöki Kamara Szakdolgozati Díjjal jutalmazta.

Miközben antik órákat restaurált, saját maga megtervezte, és elkészítette a törött, vagy hiányzó alkatrészeket. Később rájött, hogy ha minden alkatrészt el tud készíteni, akár saját időmérőket is alkothatna. Így 2003-ban elkészült első saját tervezésű és készítésű időmérője, a Miniature Dupla-ingás Zappler asztali óra. Az ötlet onnan született, hogy a Bécsi Óramúzeumban járva, édesapja elmesélte, hogy a XIX. században az órásmesterek azon versengtek, hogy ki tud kisebb ingaórát készíteni, Áron pedig úgy döntött „beszáll a versenybe”, és létrehozza a világ legkisebb ingaóráját.

Ennek a rendkívül kicsi időmérőnek a megalkotása után elég bátorságot érzett ahhoz, hogy bonyolult tourbillon asztali órák tervezésébe kezdjen. Közel másfél év munka után megszületett az első komplikált asztali órája, a Tourbillon No1. Ebbe az időmérőbe már naptár, holdfázis-kijelzés, felhúzás-kijelzés, hőmérő és világóra is került. Ezt a két korai darabot mutatta meg Áron az AHCI (Független Órakészítők Svájci Akadémiája) elnökének, aki biztosította arról, hogy van esélye bekerülni ennek a neves társaságnak a tagjai közé. Így Áron (feleségével) megalapította a Bexei Watches céget, hogy független órásként eladásra készíthesse kreációit, amiben a saját elképzeléseit, világát tudja interpretálni.

PRIMUS karóra - Fotó: Becsei Áron

2009-ben PRIMUS nevű karórájával vált Áron nemzetközileg is ismertté, elismertté: a 365 alkatrészből álló óra egy unikális, szabadalmaztatott 3-tengelyű tourbillon szerkezetet rejt magában, ami kizárólag tradicionális kőcsapágyakat tartalmaz, golyóscsapágyak helyett. Az óra több, mint 2 évig készült, és ennek is minden alkatrészét Áron tervezte és készítette speciális órás szerszámokkal, mikroszkóp alatt.

Áron PRIMUS órája az első magyar karóra, és ő pedig az AHCI első magyar, és egyben legfiatalabb tagja lett.

Később elkészítette a saját tervezésű öröknaptár rendszerrel bíró Tourbillon No2. asztali óráját is, és jelenleg a DIGNITAS nevű karóra kollekcióját készíti megrendelésre. 

Miért pont Valkyrie Rune lett a neve, nem tudni. Mindenestre remekmű, műalkotás. Sikerült a Honda mérnökeinek időtállót alkotniuk.

Augusztus 23-án bemutatták a VW T-Roc-ot. A Golf népszerűségét meglovagolva új változatot dolgoztak ki a konstruktőrök. A szabadidő-autónak, vagy crossovernek nevezett jármű valószínűleg sikeres lesz a márka kedvelői között.

 

Stílusos, eredeti szépség, mely mentes mindennemű stilisztikai modorosságtól – tisztán és lenyűgözően fejezi ki az eleganciát, miközben innovációját tekintve is lenyűgöző!

Egyre több gyártó jelenik meg az okostelefonok mellett okosórákkal is, ám a konzervatív ízlésű óraszeretőket nem sikerül elcsábítaniuk. Egy magyar tervező, Balogh Gábor egy merőben új koncepciót tett le az asztalra, amelyet a nemzetközi sajtó azonnal felkapott, bízunk benne, hogy valamelyik gyártó meg is valósítja. 

Képes adatbázis ajánló

KARLSSON falióra

KARLSSON falióra

Forrás: 
www.presenttime.com